Hard Rock Cafe - Hollywood

3. hét

A harmadik hét. Hősünk kezd belelendülni a ritmusba. Aztán gyorsan ki is lendül belőle, lévén csak háromnapos munkahét. Ennek örömére maga alá kapja a lóerőket és elhajt dél felé a naplementébe Los Angeles felé.

Hajnali út

Hajnali út

Valahol ott hagytam abba, hogy éppen időrendbe sikerült végre kerülni, azaz realtime. A héten végre voltam moziban, itt Mountain View-ban, és persze a Doctor Who: The Day of the Doctor 3D volt a főpróba. Szerencsére nem felejtettem el az alkalomhoz illően öltözködni, így a Superhero Box pólómban jelentem meg az eseményen, ami rögtön smalltalk-témát szolgáltatott mind a megjelent tinilányoknak, mind pedig a tisztes geekségben megőszült idősebb korosztálynak, ennek tetejébe sikerült első helyre állni a sorba, mert nem helyfoglalós volt, hanem sorban állós, érkezési rendben lehetett széket foglalni, szóval tökéletes helyem volt hátul-középen. Magáról a filmről egyelőre nem írok, mert spoiler nélkül nehéz lenne szavakba önteni, hogy mi tetszett benne és mi kevésbé. Összességében azért tetszett.

Azon a három napon, amikor meló volt, egy másik irodaházban jártam most, a belső auditoroknál, szóval Engineerek helyett könyvelőkkel, projekt menedzserekkel meg mindenféle pénzügyi és kontrolling területen dolgozó emberekkel voltam körülvéve. Repkedtek is a mérnökökről és az ő mi geekségü(n)kről a poénos megjegyzések. Erre amúgy projekt-szempontból volt szükség, mert így a belső megrendelővel hatékonyabban lehetett igényekegt egyeztetni, mármint, hogy mi legyen a szoftverben, amit csinálunk nekik. De erről ennyit.

S eljővé a csütörtök, szokás szerint korán keltem, felkerekedtem, még sötét volt. S útra keltem a fenekem alatt a Jeep lóerőivel. Szerencsére pont pirkadt, amikor elhagytam a freewayt és rátértem az 1-es útnak nevezett részre, ami majdnem végig levezet az óceánparton. Girbe-gurba út, szerpentinekkel, hidakkal, kiállókkal, ahogy az kell. Az amúgy 4-5 órás út így 10 órára hízott, de megérte, nem tudtam megállni, hogy időről-időre ki ne kászálódjak a kocsiból gyönyörködni a tájban, a helyben, a meseszerűségében. Ezek után, ha valaki azt mondja, hogy Amerika nem szép hely, azt tisztelettel körberöhögöm. Nem is nagyon szaporítom a szót, beszéljenek inkább a képek. Lásd alul a galériát.

Nem égetjük fel magunk mögött.

Nem égetjük fel magunk mögött.

Persze, három munkanapos hét, kiruccanás LA-be, Hollywoodba, Warner Bros. nézés, meg minden, szép táj. Mindez nincsen ingyen, komoly szívás lett végül, mert odafelé kaptam egy defektet az autóval. Hogy hogyan, hol, mi történt, fogalmam sincs, egyszer félreálltam, lehajtottam az autópályáról, hogy megnézzem, hová kell mennem pontosan (~50 mérföldre volt Hollywood), s amikor újraindultam volna vettem észre, hogy itt bizony valami nem stimmel a kerékkel. Térerőm nem volt (az AT&T szolgáltatása lesz az első, amit hanyagolni fogok szerintem, ha határozatlan idejűvé válok itt próbaidősből), így a segítség hívása nem opció, az autóban mankókerék (hogy döfné magát tarkón kerékkulccsal aki kitalálta, hogy teljes értékű pótkerék helyett azt a matchbox-kereket tegyék az autókba újabban), emelő van, de kerékkulcs nincs. Ezen a ponton egy picit azért megroggyant a térdem. Egyedül, ki tudja hol, egy defektes autóval segítséghívási lehetőség nélkül. Reménykedtem, hogy nem a rossz környékre keveredtem. De legalább fényes nappal volt.

Hajnali út 2

Hajnali út 2

Ezen a ponton csatlakozott be a történetbe egy fodrászüzlet, ami előtt sikerült ezt a megállást abszolválni, s bementem hozzájuk megkérdezni, hogy hálaadás napján nulla vagy zéró-e az esélye annak, hogy autógumist nyitva találjak a környéken. Hát, mondták, hogy az no fucking way. Viszont viszonylagosan mázlim volt, mert az üzletben volt egy latino fickó (a fiát hozta éppen nyíratni), s autószerelő, a kedvemért elautókázott kerékkulccsért, hozott rendes emelőt, kicserélte a mankókerékre, majd mondta, hogy ezzel sokat ne menjek, mert nem az igazi. Volt viszont egy használt, ám jó állapotú, méretben passzoló darabja, mert régebben neki is SUV-ja volt. Úgyhogy elmentünk a műhelyéhez, ahol kicserélte nekem a gumit. Centírozni sajnos nem tudott, mert nem foglalkoznak amúgy gumival, autószerelő csak, szóval nem éppen élmény vezetni a kocsit, meg le kell valahogy tolnom a bérbeadó cég torkán hogy vészhelyzet volt, azért hagytam hozzányúlni a kerékhez. Amúgy tényleg, nem tudom, mi történt vele, mert én nem padkáztam vele, meg nem mentem rá semmire se, de olyan dudor volt a gumin, hogy csoda, hogy nem pukkant el alattam az autópályán, 65mph-nál. De ez holnapi feladat lesz, meglátjuk, mennyibe fog még fájni ez a történet.

Hard Rock Cafe - Hollywood

Hard Rock Cafe – Hollywood

LA-be délután fél öt körül értem, elfoglaltam és kifizettem a szállást, a Best Inn Hollywood amúgy szerintem jó választásnak bizonyult, aránylag olcsón ($150 volt két éjszaka, ünnepnapon, King size bed), tiszta, rendes szobát kaptam saját fürdő, meg minden. A weboldalukon lévő, csinos animált gifekről már nem is szólva. A reggeli ingyen kávé + fánk kombót nem nevezném reggelinek, s meg sem kóstoltam, de hát, így se rossz. Ráadásul ez közel volt az elsődleges célpontjaimhoz, a Hollywood Boulevardhoz és észak-hollywood-hoz, ami a Hollywood sign alatt terül el, és (kisebb-nagyobb) sztárok (is) lakják ezrével. Felkocsikáztamban találkoztam is figurával, aki abból él, hogy sztárok kidobott bútorait gyűjti, és az odalátogató turistáknak értékesíti jópénzért a “kikukázott” szajrét. A tomboló eső miatt sajnos a séta a felirathoz elmaradt, de pár fotót sikerült lőni anélkül, hogy a háziakat zavartam volna ezzel.

Voltam még a Warner Brothersnél VIP tour-on, körbevittek a sokhektáros létesítményben, megmutogattak mindent, bevittek a The Big Bang Theory forgatási helyszínére is, és elmondták, hogy tényleg élő közönségnek játszák el az egészet, akik ráadásul ingyen nézhetik meg a “darabot”, cserébe felveszik a röhögésüket, ha van, ha nincs, akkor azt a részt újragondolják és újrakészítik, mert valami gond van a poénokkal. Láttam még a sok fake házat, ahol forgatnak, és megőrizték a Jóbarátok kávézói díszletét is, amit le lehet fotózni, és korlátozottan be is lehet menni. Amúgy nagyon büszkék a filmjeikre, alkotásaikra és színészeikre, meg egyáltalán az elért eredményeikre, s szeretnek piszkálódni a szomszédos Universallal oda-vissza. A legnagyobb forgatási hangár homlokzatára felfestették a WB-logót, ki is világították, mégpedig azért, és úgy, hogy a Universalosok lássák, a WB-é a legnagyobb hangár. Amúgy azt is elárulta, hogy sok munkát csinálnak a többi stúdiónak is, többek között az Universalnak is. A forgatási autókat, járműveket és a színészek által használt jelmezek jó részét is megőrizték, alant találtok egy rakás fotót róluk.

Chuck Norris

Chuck Norris

Voltam még a Hollywood Boulevardon, megkerestem pár csillagot, meg körbenéztem az egyik leghíresebb utcán. Fura volt élőben látni, és valójában csalódás volt. Ahhoz képest, hogy Hollywood, meg minden, elég sok a hajléktalan, s bár itt másként működnek a dolgok, ők nem büdösek, adnak a tisztálkodásra, de egy jelentős részük gyakorlatilag őrült, vagy ugrál és ordít az utcán le s föl, vagy magában beszél hangosan, ha meg rádnéz, akkor fenyeget. Szóval érdekes. Ezen kívül a HB-n egy rakás (film)színház van, no meg érdekes kirakat, amiket le is fotóztam Gabi kedvéért. Este, amikor arra sétáltam, tömény fűszag lengte be az utat, és persze turisták fotózkodtak minden csillagon. A bennszülöttek egyébként kedvesek arrafelé, mosolyognak rád az utcán és oda-oda szólnak. A Bazingás pólóm láttán nem egy “nice tee!” felkiáltást zsebeltem be jártamban-keltemben.

Az út alatt két (egymás mellett lévő) sörözőt néztem meg, mindkettőben fulltime ment a foci és a kosárlabda, a második helyen ettem egy hamburgert is, ami állatjó volt, nem volt olcsó a maga $11 árával, de merem állítani, eszméletlen jó burger volt! Megérte minden centjét. A sörök közül két lager jellegűt és egy erős ale-t kóstoltam meg, mindhárom mikrofőzdéből, kaliforniából. Az erős, a

Double Bastard tényleg erős, a maga 10.5%-os alkoholtartalmával. Már túl erős is, érezni rajta az alkohol ízét, ami egy sörnél azért annyira nem nyerő. De azért nem volt szörnyű. A másik kettő jobb volt az egyik egy fűszeres, enyhén narancsos ale volt (Muis), bár félvörösnek is beillett volna, a másik standard lager, 805 néven, mindegyik átlagos erősségű, ízre a fűszeres-narancsos jobban ízlett.

A visszaút eseménytelen volt és rövidebb, de este hivatalos voltam egy magyar pár által szervezett buliba, San Carlosban. Ismerkedés, beszélgetés, volt, a hozott finomságok magunkba tömésén túl. Aztán néhányan Jenga-t játszottak, mi pedig pálinkáztunk. Az este vége az lett, hogy megkértem egy kollegát, hogy vigyenek haza, mert nem akartam részegen volán mögé ülni. Mindig is szerettem új embereket megismerni, új ismerősöket szerezni, főleg úgy, hogy másnap is emlékszem rájuk. Ezúton is köszönöm Vámpír Hercegnek, hogy meginvitált a társaságba.

A mai nap pedig a pihenésé volt.

A kis túrám útvonalát itt nézheted meg.

 

A Hollywood Hills és a Hollywood Boulevard

IMG_20131129_104543 IMG_20131129_104840 IMG_20131129_104825 IMG_20131129_104814IMG_20131129_112603

IMG_20131129_192035 IMG_20131129_190642 IMG_20131129_192531IMG_20131129_190758 IMG_20131129_184828IMG_20131129_193809 IMG_20131129_193800


A csillagok

IMG_20131129_194039

IMG_20131129_191223 IMG_20131129_185407 IMG_20131129_190315 IMG_20131129_190722 IMG_20131129_190847 IMG_20131129_190953 IMG_20131129_191001



A Warner Brothers túra

IMG_20131129_180316 IMG_20131129_175637 IMG_20131129_175525 IMG_20131129_175356 IMG_20131129_175313 IMG_20131129_175233 IMG_20131129_175224 IMG_20131129_175213 IMG_20131129_175059 IMG_20131129_175030 IMG_20131129_175016 IMG_20131129_174955 IMG_20131129_174937 IMG_20131129_174845 IMG_20131129_174752 IMG_20131129_174624 IMG_20131129_174555 IMG_20131129_174516 IMG_20131129_174413 IMG_20131129_174252 IMG_20131129_174232 IMG_20131129_172106 IMG_20131129_171830 IMG_20131129_171753 IMG_20131129_171739 IMG_20131129_171704 IMG_20131129_171646 IMG_20131129_171614 IMG_20131129_171550 IMG_20131129_171522 IMG_20131129_171513 IMG_20131129_170945 IMG_20131129_170717 IMG_20131129_165442 IMG_20131129_164442 IMG_20131129_163410 IMG_20131129_163018 IMG_20131129_162520 IMG_20131129_162504 IMG_20131129_161716 IMG_20131129_161629



Az út

IMG_20131128_131931 IMG_20131128_103558 IMG_20131128_101318 IMG_20131128_091923 IMG_20131128_091912 IMG_20131128_091857 IMG_20131128_091849 IMG_20131128_091801

IMG_20131128_084933 IMG_20131128_084907 IMG_20131128_084834 IMG_20131128_084825 IMG_20131128_082539 IMG_20131128_082523 IMG_20131128_081441 IMG_20131128_081426 IMG_20131128_081350 IMG_20131128_081335

One Response to 3. hét

  1. Németh Áron says:

    Keep ‘em coming!