LH 454

Nyitókép

Első rész, melyben hősünk elindul, majd megérkezik s közben sok órán keresztül malmozik egy vascsőben, rég lejárt filmeket néz, miközben érzi, hogy vénáiban éppen trombózis alakul ki, pedig hajóvonták találkozása tilos.

Hajnali négy óra, egy kócos, kicsit feszült, de legfőképpen álmos ember áll a ferihegyi reptér indulási oldalánál, hogy végre elvégezhesse a Lufthansánál olyan kényelmes self-checkin procedúrát. A félhangosan surrogó üvegajtón keresztül német nyugdíjas-csoport zajongva özönlik be a váróba, majd miután többféle nyelven is megbeszélik a fiatal, magyar segítségükkel, hogy ott bizony be kell szkennelni az útlevelet, meg beütni a járatszámot, heves csomagszétszedésbe kezdenek.
Eközben hősünk felhajítja a feladandó csomagját a futószalagra és megpróbálja kedves mosolynak álcázni a hajnalban furcsa vicsornak tűnő arckifejezését, legalább szegény checkin-pultos lánynak ne kezdődjön morgós-zsémbes magyarral a napja. Elég lesz neki az utána következő német turisták hada.

Útra keltem.

Boeing 747-400

Boeing 747-400

A repülőút hosszú volt és eseménytelen (még jó). Frankfurtig gyerekjáték volt eljutni, de utána, a San Franciscoba tartó járat sajnos problémás lett, beszállás után kiderült, hogy valami nem kóser a géppel, úgyhogy mindenki szépen vissza a kapuhoz, vár két órát, majd beszáll egy másik ugyanolyan nagy madárba (Boeing 747-400). Az út hosszú, Hosszabb, még hosszabb. 11 óra előbb Észak-Európa, majd a végtelen jégmezők s végül Kanada és az Egyesült Államok felett. Szerencsésen landoltam, a csomagom sem veszett el, a CBP-tiszt rutinkérdéseket tesz fel, de alapból nyert ügyem van, betoltam az orra alá egy a Háború és Békét karakterszámban leköröző paksamétát, hogy miért is kéne engem most beengedni ebbe az országba. Gyors fotó a mosolyalbumba, megint ujjlenyomat, tovább, mivel sem állatot, sem növényt nem hoztam, az illetékes tisztviselő mosolyog és integet, hogy tünjek már el. Végül a Customs simán elhiszi, hogy semmit nem hoztam, amit vámolni kéne – ami igaz is -, szóval mutogat a kijárat felé, hogy azon az ajtón leszek szíves kifordulni, ott jobbra, kereszt, a többit tudom.

Megérkeztem. Egyedül egy idegen városban. Mit városban, országban. Az SFO nagy. Bazi nagy. De mégis kicsi. Furcsa. Alig lézengenek páran, persze ki az a hülye, rajtam kívül, aki vasárnap délután repül, hogy másnap jetlaggel kelljen mennie dolgozni? Voltunk páran, de nem túl sokan. A megbeszéltek szerint egyik kollegám várt volna a reptéren. Hát, nem várt. Trükkös lesz, szerencsére telefonszámát felírtam. Felhív, nemsoká ott lesz valaki, várjam meg. Valami kollegina férje. Oké, hogy hogy néz ki, nem tudom, hogy hogy nézek ki, nem tudja, hogy hol keressen, azt sem tudja, de elmondom, bár nem kérdezték. Alakul ez. Aztán csak megtaláltuk egymást, szerencsére kevesen voltunk a reptéren.
Annyit azért segítettek, hogy béreltek nekem autót, és a srác el is vezetett a motelig elsőre, szóval nem dobtak teljesen a mélyvízbe.
Elintéztük a bérelt autó átírását a nevemre, aztán kihajtottunk a parkolóból.

Medence a motelben

Medence a motelben

Első benyomás: Ez NAGY. Bazinagy. Minden nagyon nagy. Megszámolom, a 101 autópályának legalább öt ágát, bedrogozott polipként nyújta csápjait a távoli város fényei, a reptér és persze délnek, a Bay Area felé. Sajnos besötétedik, mire átkecmergünk San Mateoból (ott fekszik az SFO) Mountain View-ba. Az úton rögtön kis kóstolót kapok a helyi közlekedésből. Hat sávos autópálya, minden kiírva többször is, eltéveszteni nagyon nehéz, fura dolgok, kevés kresztábla, minden szöveggel (ez amúgy tetszik), a sebességkorlátozás táblán és az úttesten. Egyszerű szabályok, mint a faék. Általában 25-35-45-55-65 a sebességhatár, amit tartani kell, persze mérföld per órában. Az amerikaiak sem tudnak vezetni, sokan kacsáznak, irányjelző itt is csak plusz, felesleges elektronika az autókban, sőt, a kábé fél órás úton, immár sötétedés után hat autót számoltam meg, amelyik nem volt kivilágítva.

A Bálna (Jeep)

A Bálna (Jeep)

A motelhez érve rá kellett jöjjek, hogy most aludni kéne, csak nem fog menni. Úgyhogy miután lecuccoltam, körbenéztem a kis egy szobás kégliben (elég takaros volt amúgy), elmentem az autóval kicsit körbenézni a környéken. Akkor még vigyáznom kellett, mert nem volt mobilnetem, következésképpen a Google Mapset sem tudtam használni útközben, szóval előre megterveztem az utat, leírtam minden utcát, azt is, amin haladnom kell, meg azt is, ami keresztezi, aztán elindultam, így nem tévedtem el egy kicsit sem. Gyorsan bementem egy boltba venni valami vacsorát, meg persze realizálni, hogy az pont nem egy decens bolt, kábé mint nálunk egy lepukkant éjjel-nappali. De akkor már mindegy volt. Vettem kaját meg gyakoroltam a(z) bálnát autót.

Másnap este elmentem vásárolni egy AT&T prepaid kártyát, úgyhogy már mindenhová tudok menni navigációval, ami hasznos, amíg ismerkednem kell a környékkel. Egész jó helyek vannak errefelé. No de csak sorjában. Ez a blog a(z első) benyomásaimról fog szólni.

Helló Kalifornia, megjöttem!

A következő rész tartalmából: hősünk bemegy dolgozni, majd szervez magának látnivalókat.

8 Responses to Nyitókép

  1. Németh Áron says:

    Na, végre részletesen, nyilvánosan! Jó, olvasmányos, csak így tovább.

  2. Jack says:

    Alaménium, nem vas.
    (Csak hogy az obligát trollkodás se maradjon le).

    Thumbs up.

  3. István G. says:

    Ollé! :) Nagyon jó lett, folytasd majd!

  4. mergenc says:

    Ideje lenne folytatni is, nem-e? :)
    Hajrá, haver, csak így tovább!

  5. AdaPóni says:

    Jaj, hát fene tudta, hogy Önnek ilyen remek írókészsége van, Sándor, hogyaszongya!

  6. Mandula says:

    A kereszt az balra van, instállomalássan. :D

  7. amon says:

    Áron, István, mergenc: már van is második poszt, szóval haladok, ha lassan is. :)

    Jack: az itt alumínum. :) Ha már trollkodik, akkor pontosan, szépen…

    AdaPóninéni: köszönöm, de nem hiszem, hogy hármasnál jobbat érdemelne. Na jó, esetleg egy keménykezű szerkesztővel lehetne belőle egy gyenge-közepes valamit kihozni.

    Mandula: tudom, azonban a reptéren kint jobbra kellett mennem. :)

  8. Babette says:

    jöttem olvasni:)